szádzsu és ji csing?

Volt szó a jicsing-ről, hogy vajon van-e köze a szádzsuhoz. Nos, semmi. Van viszont a teknős páncél jóslás, ami ősi koreai dolog, annak bizony van köze a jicsinghez, csak míg a kínaiak pénzérmékkel állították elő a trigrammokat, addig a koreaiak teknős páncél segítségével. Ha megnézitek, a koreai zászló is a jin-jang, koreaiul üm-jáng, ábrázolása pirossal, és kékkel, amit a lyukas, és nem lyukas csíkok kombinációja keretez négy felől. Ebben az országban a buddhizmus, és a taoizmus szépen összekeveredett, ebből lett egy sajátos kultúra, de érdekes módon külön-külön is fellelhetőek. A konfucionista filozófia és társadalmi berendezkedés ezen még kevert egyet, közben bő ötszáz éve jelen van a katolicizmus is, ami jórészt átvette a helyi szokásokat, és úgy nem egész száz éve jött Amerikából a puritán, és képmutató protestantizmus, ami szerencsére nem tudta magát bevenni a mindennapok kultúrájába, viszont épp elég gondot okoz a fanatikus hívőivel, meg azzal a roppant kellemetlen szokásával, hogy politizál. A szádzsut Koreában senki, semmilyen valláshoz nem köti, a szádzsu mesterek irodái elé az van kiírva, hogy csarakhván, ami szó szerint filozófia termet jelent, vagy filozófia iskolát. A szádzsu teljesen koreai találmány, nem érkezett sehonnan, ám természetesen magában foglalja a helyi kultúra minden fontos elemét. Komoly szádzsu mesterek csarhakvánban dolgoznak, kezdő fiatalok gyakran inkább úgynevezett szádzsu káfékban, ami nem feltétlenül rossz, de inkább azért játék, mint komoly elemzés, ott öt, tíz perc ha jut egy emberre, nem is lehet komoly elemzést kérni, ellenben szórakoztató. Mivel itt ezt mindenki tudja,nincs is ebből félreértés. A koreaiak mindenképp az egyensúlyra törekszenek. Az üm-jáng egyensúlyban tartása számukra az értékes élet záloga. Talán épp azért van ez így, mert egyébként nagyon is hajlamosak a túlzásokra.