Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2020

szádzsu és a világ

Egyikünk szádzsujában sincs koronavírus, viszont az enyémben agyműtét sem volt. Azt még Olivér mestere készítette. Gondolkoztam sokat, hogy vajon miért nem jelezte ezt a nagy műtétet, aztán rájöttem, hogy azért, mert egyrészt nem maradt utána semmi, és bele sem haltam, tehát a sorsom szempontjából érdektelen esemény volt, hiába tűnt úgy, hogy valami nagy dolog. Praktikusan semmi sem változott utána. Aztán kérdeztem Olivért, hogy vajon egy országnak van-e szádzsuja? Azt mondta, hogy vannak próbálkozások erre vonatkozóan, de nem, nincs szádzsuja, mert nincs születési dátuma sem. Úgyhogy levontam a kézenfekvő következtetést, ami szerint az minősül sorsszerűnek ami nyomot hagy, függetlenül attól, hogy amikor történik, akkor mi mit gondolunk róla. No meg azt is, hogy a szádzsu nem jóslás, így nem tudja jelezni, hogy mi történik a világban például ennek a betegségnek a kapcsán. Egyéni sorsok elemzésére való.

és te hol vagy a sorsodban?

Van egy réges régi történet a szádzsuról. Egy férfi, még fiatal korában, találkozott egy szádzsu mesterrel, aki elmondta neki az életét pontról pontra, napról napra. Minden úgy is történt, hosszú évtizedeken át. A férfi teljesen megbékélt a sorsával, igen nyugodt volt a lelke. Egyszer aztán elment egy kolostorba meditálni, ott úgy alakult, hogy együtt meditált három napon keresztül egy szerzetessel. A szerzetes nagyon csodálkozott, még sosem látott civilt így meditálni. Három nap elteltével aztán megkérdezte a férfit, hogy miért ilyen nyugodt a lelke. Ő pedig elmesélte a szerzetesnek, hogy fiatal korában találkozott egy szádzsu mesterrel, az elmondta mi fog történni vele, ezért ő elfogadta a sorsát, így aztán nyugodtan él. Erre a szerzetes azt válaszolta, hogy ez nagyon bölcs dolog, de hol van akkor a te akaratod? Majd azt javasolta a férfinak, hogy készítsen egy táblázatot, abba írja bele az általa elképzelhető összes jó cselekedetet, és gondolja el, hogy mi, hány pontot é...

főzzünk színeket

Tűzpiros ételt főztem, amúgy kísérlet képpen, viszont elfelejtettem lefotózni, de elmesélem, nem nagy dolog. Magyar csirkepörkölt volt, tűzpiros paradicsommal, és szintén tűzpiros kaliforniai paprikával. Só helyett, és egyéb zsiradék helyett magam aszalta paradicsomot tettem alá, azt nyáron jó sok sóval együtt olivaolajba tettem, gyakran főzök vele olasz, vagy magyar ételt, koreaihoz nem illik az íze. Köretnek koreai fehér rizst főztem eperrel. Az is piros lett, és bár ez megszentségtelenítése a rizsnek, ha cukor, és hasonló nincs benne, akkor pörkölthöz is finom. Ugyanezt elképzeltem feketében. Akkor disznót, mondjuk szűzpecsenyèt pirítanék gombával, mazsolával, vörösborral, és kék szilvával. Fekete rizzsel kevert fehér rizst adnék mellé. Fehérben, mondjuk lazacot használnék, olivaolajon épp, hogy megpirítanám, és tejszínes licsi szószt keszítenék mellé, gardéniával főtt rizst adnék mellé. Sárgában, marhát főznék, curry mártással, ananásszal tálalnám. 😊

étkezés, újév, szádzsu

A koreai étkezésben hagyományosan törekednek az üm-jáng egyensúly megtartására. Ezt színekkel érik el, illetve egy ennél finomabb módszerrel, az energetikai hő ismeretének felhasználásával. Ma már persze szinte senki sem eszik minden étkezés alkalmával tökéletesen kiegyensúlyozott fogásokat, de régen erre nagyon ügyeltek. Azt nagyjából napjainkban is tudja minden koreai, hogy neki milyen típusú ételeket szerencsés fogyasztani, mert egyrészt benne van a szádzsujában, másrészt a hagyományos koreai orvos is elmondja neki, mi több, le is írja. Tulajdonképpen a hagyományos koreai orvoslás épp úgy az energetikai egyensúly helyreállítását célozza, mint az életmód szádzsu. Ünnepek alkalmával viszont hagyományos ételeket fogyasztunk, mint a csápcse, vagy a takkuk, és sok más. Ezekben az ételekben mind az öt szín megtalálható, a tálaláskor ezt külön ki is hangsúlyozzák. Hétköznapokon, mi például nem fogyasztunk marha húst, mert nekünk az nem jó, a marha kimondottan meleg energetikájú...

alapvető szádzsu

Igyekeztem válaszolni az eddig beérkezett kérdésekre, de valami probléma van a gmailemmel, nem látom kinek válaszoltam, és kinek nem, na mindegy, remélem reklamál aki nem kap választ. A szádzsuban részben van feng shui is, illetve persze nem az, de mégis valami hasonló, azaz megmondja a hozzátok illő szineket, anyagokat, égtájat és hasonlókat is. Ez az általános vélekedéssel szemben nem a születési év alapján dől el, annál lényegesen komplexebb számitások során derül ki. Jellemezni is lehet vele, ezért is tudja például a rendőrség használni, és van egy érdekes ága, amely arcból olvas, ráncokból, harmóniából, vagy annak hiányából a testben. Ez a része viszont annyira különálló tudomány, hogy nem is ugyanazok az emberek gyakorolják. Névadásra használják még, az én nevemet is szádzsu mester adta, sőt, telek kiválasztásához is, attól függően, hogy mire kell az ingatlan. Régen, ha ki kellett vágni egy fát mondjuk, hivták a szádzsust, hogy szabad-e, és ha igen, mikor. Ugyanis életet kioltani...

szádzsu és színek

Tehát akkor a nagy kavarodást okozó szín probléma. Egyrészt szerinten valóban remek ötlet ha egymás között csereberéltek, nem is feltétlenül ruhát, de miért ne lehetne plédet, ágytakarót, bármit. Másrészt előfordul, hogy azt fordítom, hogy egy adott szín tilos. Akkor tilos. A "kerüld" az a tilos udvariasan. Van, hogy úgy kapom meg, hogy semmi sem tilos de ebből vagy abból többet. Akkor értelemszerűen semmi sem tilos, de jó, ha adott szín, vagy színek dominálnak. Van, hogy úgy jön ki, hogy nagyon intenzív pótlás szükséges van, hogy csak kicsit kell. És ugye ezek nem csak színek, de irányok is, hőmérséklet is, étkezés is. Tehát a többi, fel nem sorolt színt lehet viselni ha nem tilos, illetve ha nem kerülendő, akkor miért ne? Másrészt van egy általános, bárki számára jól bevált energia növelő technika, aminek ugyan nincs köze a szádzsuhoz, de itt közismert. Porfogókat ki kell dobni, el kell ajándékozni ha másnak hasznos lehet, és nem kell helyette másikat beszerezni. Tiszta, le...

üm-jáng azaz yin-yang

Az életmód szádzsukban van üm-jáng, (azaz yin-yang) elemzés is. Sokaknak ez az alapvető egyensúly is nagyon fel van borulva, ami természetesen akkor is okozhat betegséget, fáradékonyságot, rossz pszichés állapotot, ha egyébként a szádzsuban nincs betegség. Alapvetően az életmód szádzsu arról szól, hogy ami javítható, azt javítsuk ki, hiszen minden szádzsuban van amit el kell fogadni, mert az a sorsunk, és kész. Viszont amit egy jobb életminőség érdekében meg lehet tenni, azt miért ne tegyük meg? Az üm-jáng elemzés során az derül ki, hogy valamelyik túlteng-e, vagy esetleg egyátalán nincs jelen. A javítás módja szintén energia bevitel, illetve csökkentés, a helyzetnek megfelelően. Étel, ital, fény, színek tónusa, anyagok fénye, amivel ezt a kiegyensúlyozatlanságot korrigálni lehet. Az egyensúly mindig idő függő is. Minden embernek más időben más étel, más aktivitás hozza meg a sikert, ezért az életmód szádzsukban gyakran szerepel, hogy például szerdán délután mit kéne enni, tenni. Az al...

életmód szádzsu

Az életmód szádzsukat ma fordítottam.  Nagyon érdekes volt számomra, hogy gyakorlatilag teljes étrendet tartalmaznak egyénre szabva, a megfelelő mozgást szintén, javasol ilyen, olyan teákat, de kitér adott esetben a főző edények anyagára, a tárolásra, az evőeszközre is. Jó hosszú ideig dolgozott velük Olivér,  és már értem, hogy miért kérdezte, hogy ez vagy az kapható e Magyarországon. Üm-jáng egyensúly elemzés is van benne, azt úgy hiszem, hogy (yin-yangnak) mondják a magyarok, koreaiul üm-jáng. Szükség esetén videót is készít, az akupresszúrás pontok miatt. Nagyon érdekes volt velük dolgozni,  eddig ilyet még nem kellett fordítanom. ☺

Olivér üzeni

Azt üzeni az én jó uram, hogy fontos, és szép dolog a szineket betartani, de egyrészt attól önmagában még semmi nem fog változni, az ezzel járó életmód, táplálkozás is roppant fontos. Másrészt emlitette, hogy intselek benneteket, miszerint ne essünk túlzásba a szinekkel. Egy kedves ismerős albérletében vörösek a hálószoba falai, de nekik az pont nem jó, és hogy akkor hogy legyen, felmerült a fekete is, ő meg, mármint Olivér háromszor kérdezett rá, hogy vörös falak, és, hogy tényleg nem viccelek-e. Mondom nagyon tényleg nem, mert a másik meg lila. Nos, emésztgette egy ideig az infót, aztán újra konfigurálta az infók alapján a mondanivalóját és elmesélte, hogy hacsak nincs valaki szádzsujában kimondottan tiltva a föld szinek használata, azaz a sárgától a sötét szürkéig minden, akkor érdemes a föld szinek valamelyikével dolgozni a lakásban, ugyanis a föld egy különleges elem, nem csupán középen van, de összekötő szerepet játszik a többi elem között. Ha valakinek mégis tiltott a föld szin,...

újabb szádzsu érdekesség

Volt egy hires szádzsu mester, ő kirárólag arcelemzést végzett. Egy alkalommal meghivták egy televizió műsorba, ahol bárki, bármit kérdezhetett tőle. Volt egy számomra is nagyon érdekes kérdés.  Mi van akkor, ha valaki átoperáltatja az arcát, és ezzel úgymond megerőszakolja a sorsát. A mester azt válaszolta, hogy az, hogy létezik ilyen műtét, hogy az illetőnek van rá pénze, elhatározása, és elég egészséges is ahhoz, hogy elvégezzék rajta a beavatkozást, az mind a szádzsuja, ha csupán az elhatározása lenne meg hozzá szabad akaratként, de a körülmények nem lennének adottak, akkor nem tudná magát átoperáltatni. A szádzsuban sok esetben én is forditok olyat, hogy ettől, vagy attól az időponttól fogva ilyen, vagy olyan tulajdonságok, attitűdök jelentkeznek az emberen. Ez is szádzsu. A szádzsu egy részével születünk, egy másik része pedig meghatározott időben adódik hozzánk.

mi az a szádzsu?

A szádzsu egy összefoglaló név. Van ugye a legismertebb, ami emberek sorsát, és a szabad akaratukból fakadó változások lehetőségét elemzi. Ezen belül is több iskola van. Ezeket többnyire csak a szádzsu mesterek ismerik jól. A férjem egy nagyon nehéz, és nagyon régi iskolát, irányzatot tanult, az egyik legpontosabb, de ahogy ő mondja, "nem olyan mesélős". Az azt jelenti, hogy célratörő, egyenes, nem fogalmaz soha kétértelműen, és nem is bőbeszédű. Furcsa véletlen, hogy az ehhez legközelebb álló, szintén nagyon nehéz, de roppant hatékony akupunktúrát tanulta mellé. Emiatt plusz egészségügyi tanácsot tud adni, amit "csak a" szádzsu nem. Van aztán, ami arcot elemez. Van olyan ami tájépítészettel foglalkozik. Azon belül is folyó vizekkel külön, tengerpartokkal külön, városépítészettel ismét csak külön. Van olyan, amibe belekeverik a koreai horoszkópot, de a tiszta szádzsu ilyet nem tesz. Van, ahol az energetika kap nagy hangsúlyt. Energetikát Olivér is használ de nem ez ...

miért vagyok beteg, életmód szádzsu

Energetika, vagy nem energetika, életmód, vagy miért vagyok beteg? Ez a kérdéskör merült fel a napokban több esetben is. Van, amikor az energetika kiegyensúlyozható, a betegségek abból fakadnak, az egy nagyon jó dolog, mert lehet rajta segiteni. Van aztán amikor a szádzsu szerint nincs betegség, de az életben van, és az energetika is rendben. Olyankor egyértelmű, hogy a negyven százalék önerővel van gond, azaz táplálkozás, mozgás, életmód probléma okozza a megbetegedéseket. Van aztán olyan is, amikor fel van borulva az energetika, de kiegyensúlyozhatatlan, erre mondjuk, hogy az illető megszivta, én pont ebbe a kategóriába esem. Van olyan is, hogy valakinek nem az energetikai háztartásával van gond, egyszerűen a sorsa a krónikus betegség, vagy a sok apró heveny, esetleg ezek párhuzamosan. Ott, mint életfeladatot érdemes felfogni az ezzel való együttélést, az ilyen eset nem korrigálható, ugyanis nem hiba, hanem sors.

ti kérdeztétek

A közelmúltban felmerült kérdések. Tud e tanácsot adni a szádzsu, hogy milyen hivatás illik hozzám, a gyerekekhez? Igen. Tud e előre jelezni hazassággal,válással kapcsolatban? Igen. Betegséggel kapcsolatban? Igen. Ki hal meg előbb, én vagy a férjem? Tudja, de nem fogja megmondani csak kivált erre vonatkozó indokolt kérés alapján. Úgy általában a férjem azt mondta, hogy nyilván látszanak bizonyos tendenciák de ő ezeket nem vizsgálja csak abban az esetben, ha valaki ezt külön kéri. Másrészt azt mondta, hogy a születés, és a halál ideje nem halandók dolga, tessék tudomásul venni, hogy nem tudhatunk meg mindent az életünkről előre. Sokkal fontosabb,hogy egészségben, minőségi tartalommal megtöltve töltsük el a számunkra kiszabott időt, mintsem, hogy azt találgassuk, ki, meddig él majd. Amennyire én tudom, az élet egy olyan játék, amit még senki sem élt túl, úgyhogy ez a része mondhatni biztos, csak időben eltérő. Aztán. Van, aki azért nem egészséges, mert kiegyensúlyozatlan az energetikája,...

hogy lettem Judzsin?

Egyszer még nagyon régen, beszélgettem a férjem szádzsu mesterével, mert nem tudtam felfogni, hogy valójában a szádzsu az mi. Éreztem, hogy nem jóslás, mert huszonéve, mikor először találkoztam ezzel a dologgal, az egy hölgy képében történt Busan városában, illetve ahhoz közel Geojedo szigeten, amiről nem is látszik, hogy sziget, mert sok híd és töltés köti össze a szárazfölddel, pedig valójában az.  Ez a hölgy akkor lehetett annyi, vagy kicsit több, mint most én, én pedig kissé félénk, és tudásra éhes harmincas. Templomba járó, keresztény asszony volt, ráadásul presbiter, és úgy hiszem, hogy valóban hitte a vallását, olyan derűs lélek volt, ami nagyon mélyről fakad, és igen ritkán találkozni vele, a világ bármely szegletébe menjen is az ember. Szóval, ez az asszony, a férjem egyik barátjának második számú anyósa volt, hozzáengedte a közel húsz évvel fiatalabb lányát egy korunk béli sztár énekeshez, ami itt nagyon nem szokás, még most sem, akkor aztán pláne nem volt az, arról nem b...

energia deficit

Energia deficit. Sokan tudják már, hogy mit jelent. Ezt a részét nem is ragoznám túl, előbb, utóbb úgyis mindenkihez eljut a dolog. Inkább csak tippeket szeretnék adni, gyakorlati megoldást. Mondjuk piros kell, nekem például az. Úgyhogy amit gyakran nézek,TAB, telefon, számítógép, tettem rá piros hátteret. Van akinek a fehér jó, mert neki nincs hiánya semmiből, de az mégis segíti őt. Ilyenkor lehet azt, hogy fehér kaspókban vannak a zöld növények, alattuk piros tál, abba folyik ki a viz esetleg. Hol töltök sok időt? A nappaliban, és a hálószobában. A nappali közös tér, tehát ott vegyes, viszont az ágyam teljesen piros, mint egy kivénhedt madame budoárja, viszont ha segít, akkor hadd legyen. Arthur lakáskomplexuma egy fehér lepedővel van letakarva, mert Olivér köti az ebet a karóhoz, hogy nem csinálunk sünnek szádzsut. Mivel nagyon szeretem a növényeket, de nekem nem jók energetikai szempontból, ezért orchideákat tartok magam mellett, ugyanis azok epifiták, és nem is földben nevelkednek...

miért jó ami tilos?

Észrevettem egy jelenséget. Már rég, de ez a szín mizéria eszembe juttatta. Például a legtöbb hirtelen haragú ember imádja a csípős ételt itt Koreában. Vagy a ráment lábasból, állva a konyhában éjjel kettőkor, aki amúgy is kövér. Nem tudom miért, de legtöbbünk vonzódik olyasmihez, ami kimondottan ártalmas a számára. Minta endorfint váltana ki valahogy? Van egy, két általam fordított szádzsu, ahol a tűz túlsúlya a szó szoros értelmében megtámadta az illető testét, vagy ahol a víz tette ugyanezt és mégis.. Furcsa, hogy ösztönösen nem jól érezzük mire van szükségünk, többségünk legalább is így van vele. Lehet, hogy túl civilizálódtunk, és emiatt lenne? Magam sem tudom, de én például gyermekkorom óta imádom az ibolya lila szint de soha nem vettem olyan színű ruhát, rajtam közönségesen mutat. Azt sem tudom, hogy az a szolárium lámpa szín vajon a kékhez, vagy a vöröshöz tartozik vajon.. Tehát igaz a mondás, hogy ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen, de valamilyen módon biztos árt. 😊 ...

Freesia és a szádzsuja

Ma megkaptam a szádzsumat, és megdöbbentem, mennyire talált.  Nagy örömömre szolgált, hogy azt írta Judzsin, hogy meggyógyulok. És, hogy túl sok tűz van bennem, ezért a fehér az én színem, és a nyugat az én irányom. És a hideg. Nem is bírom a meleget, hűvösben érzem jól magam,  és itt hála az égnek, a nyár sem túl meleg. Ami legjobban meglepett, az az idegenvezetés, mint munka. Ugyanis még igen fiatal koromban voltak ilyen terveim, van is egy túravezetői vizsgám, és az első diplomám az egy földrajz tanári... 😆 És hogy miért lettem földrajztanár? Hát, mert világ életemben utazni vágytam, megismerni, megtapasztalni a világot, élményeket gyűjteni, más embereket népeket szokásokat megismerni. Akkor ugyan még India, és a Távol-Kelet vonzott, az utóbbi években már a hideg helyek, pl, a hó és jég birodalma, Grönland! Azt hiszem itt lesz az ideje a kedvenc piros cuccaim elajándékozásának, és vennem kell egy új fejhallgatót is.... Ja, és egy fém karkötőt, órát, nyakláncot stb...

hideg, meleg, étkezés és szádzsu

Pár szó a táplálkozásról. Mivel már lassan-lassan kezdem utolérni magam forditásban, ami pesze nem igaz, de azért haladok, észrevettem, hogy egy-egy szádzsuhoz nem tudok olyan részletes táplálkozási tanácsokat adni, mint amilyet szeretnék. Tegyük fel, hogy valakinek azt javaslom, hűtse magát le. Ezt persze nem én javaslom, hanem Olivér, a szádzsu alapján, de mégis csak én forditom magyarra, és olyankor eszembe jut, hogy ha az áldozat mondjuk beteszi a babfőzeléket a hűtőbe, és utána eszi meg, az attól energetikailag még ugyanolyan forró marad, mintha megmelegitette volna. Természetesen a legkézenfekvőbb hideg dolog, az a hűtött viz, az igy is hideg, meg úgy is hideg, ugyanez viszont már nem igaz a narancslére, mert az akkor is meleg, ha lehűtitek. A citromos limonádé hideg, a bogyós gyümölcsök is, de a tejjel készült turmix már nem az A tenger gyümölcsei zömmel hidegek, kivéve az igen aktiv halakat, amelyek húsán is jól látni, hogy nem fehér. A lusta fenéklakók hidegek, kagylók, csigák...

szádzsu érdekesség

Ma is forditok, nem sokat, de azért haladunk lassacskán. Közben egy sor dologra lettem figyelmes, amit sosem tudtam volna meg, ha nem válok magam is közvetve részévé a szádzsunak. Az egyik érdekesség például, hogy a legrégebbi, és leginkább közel álló, bár személyesen sosem látott barátaim egyike rendelkezik olyan szádzsuval, amire Olivér azt mondta, hogy a világon annál erősebb nincs, a maximális kombináció, tökéletes harmóniában. Ahogy azt mondani szokták, "megmentette az országot valamelyik előző életében", nyilván azért ilyen a sorsa ezúttal, és becsületére legyen mondva, hogy még ezzel a nagyszerű harmóniával is a fejlődés lehetőségét keresi. Ugyanakkor a minap forditottam egy másikat, akinek a tulajdonosát nem ismerem igazán jól, viszont pocsék szádzsuja van, de tényleg. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért, mostanra annyit változtatott önmagán, hogy ő az élő cáfolata a közmondásnak, miszerint sz@rból nem lehet várat épiteni. De! Bizony lehet! Ennyit számit az a negyven...

párkapcsolati szádzsu

Felmerült tegnap egy  igen fontos szádzsu terület, amiről eddig nem esett szó, ez a párkapcsolati elemzés. Ezt, nem már meglévő, évtizedes házasság esetén szokták Koreában kérni, hanem házasság előtt, de olyankor szinte mindig. Azt árulja el, hogy a szerelmes pár vajon hogy fog működni mint házaspár, lesz e gyermek, válás, millió egyéb. Ehhez mindkét fél születési helye, éve, hónapja, napja, órája, és perce szükséges, ahogy eddig is, ha esetleg nincs meg az utolsó kettő, akkor megközelítőleg. Válás helyzetben is kérik olykor, hogy mi a jobb, véget vetni a kapcsolatnak, vagy inkább megpróbálni rendbehozni. 

különleges szádzsu?

Tényleg aludnom kéne, de annyira fáradt vagyok, hogy még az sem megy, én és a banki ügyintézés nem vagyunk egy hullámhosszon, úgy általában én, és a számok, az adatok, dátumok, meg a  köztük lévő összefüggés, na nem, ilyesmi engem jobban elfáraszt, mintha egész nap mondjuk ásni kéne. Paprikát már kötöztem apósom földjén álló nap monszun alatt, de inkább azt, mint ezt a mait. Viszont kínomban eszembe jutott egy ma esti rövid beszélgetés a férjemmel, aki hajlamos a hosszabb magyar kifejezéseket a maga módján megjegyezni, mondjuk négy szóból egyet. Szóval egy kedves ismerősöm kutya fitness edzőket fog oktatni, ami Olivérnek eleve valami egészen nonszensz dolog lehet, láttam rajta, hogy nem pontosan érti, hogy kik lesznek a fitness alanyai, pláne kiket kell oktatni, és leginkább mire. ráadásul értelmét sem lelte, egy ideig gondterhelt arccal kereste a kulcsszót, majd határozottan közölte, hogy kutyáknak nem készítünk szádzsut és sünnek meg egyéb állatnak sem, ez alól a törpe malac sem ...

Farkas Kata és a szádzsuja

Ez Farkas Kata írása. Egy betűt sem változtattam rajta, és mikor először olvastam, picit azért elpityeredtem, pedig ebben az egész dologban nekem elhanyagolható részem van, a tudás, a tehetség, a képesség a férjemé, az ezt megértő, és helyén kezelő ember pedig Kata. Ettől függetlenül nagyon szépen köszönöm!❤️ Drága Ju Dzsin! Nagyjából helyre kerültek a fejemben a dolgaim Azt írtad: kíváncsi vagy rá. Mivel nem tudom az oldaladon megosztani, hát itt küldöm el! Ha akarod, gondolod, nyilvánossá is teheted! Köszönöm mégegyszer! Az én szádzsum! Farkas Kata·2020. január 3., péntek·4 perc Amikor Ju Dzsin felvetette az ötletet, hogy Oliver néhányunk szádzsuját megírja, valamiért azonnal kértem én is az enyémet. Akkor. És ott. Másnapra megbántam, mert valahogy félni kezdtem a gondolattól: megtudom a jövőmet.... Vagy hogy jövőm sincs..... Azután gyorsan el is hessegettem a gondolatot, azzal a kifogással: áááááá, rengetegen kérik, nem lesz rám ideje..... Ma írt Tara: kész, küldi. Én meg megköszönt...

névadás szádzsu

Koreában nem választják ki előre a gyermek nevét, ugyanis döntő többségben szádzsu mester adja azt, a baba születési ideje alapján. A vezetéknév természetesen fix, apai ágon öröklődik, illetve adott esetben anyai ágon. A két utónév közül egy szintén fix, az az apa ún. család könyvében található, és hatvan generációnként ismétlődik. Lányok esetében nincs ilyen. Ma már ezt fiúknál sem tartják be minden esetben, de azért általában igen. Egy utónév van tehát, illetve nők esetében kettő, azzal lehet variálni. Például Olivér mindkét neve a fém erejét idézi meg. Azt a bizonyos "gyilkos erőt" segít kordában tartani. Tehát ahányszor valaki a nevén szólítja, annyiszor kap számára kedvező energiát. Ugyanez igaz rám is. Nem használom sem a Tündét, sem a Sárát, mert nekem egyik hangzása sem segít. Külföldi nevek esetén a szádzsu a hangzást figyeli. Viszont a 유진 (Ju Dzsin) mind hangzásában, mind pedig jelentésében passzol hozzám, és nem utolsó sorban passzol Olivér eredeti nevéhez is, segí...

két ismerős, egy perc különbség, két sors

Megint csak némi érdekesség szádzsu ügyben. Két ismerősünk van, egy perc különbséggel születtek, ugyanott. Az egyik koreai hagyományos orvos lett, a másik vállalkozó, de ő is hagyományos koreai kultúrával foglalkozik. Ennyit számít egy perc, a név, és az a negyven százalék, amivel mi szállunk be a sorsunk alakításába.  Aztán egy másik dolog. Olivérnek van olyan, hogy "gyilkos erő" (ennél értelmesebb módon nem sikerült lefordítanom) a szádzsujában. Ez egy égi energia, rendkívül szélsőséges, kettőt tud, vagy megöli a tulajdonosát, vagy ha az elbír vele, akkor roppant sikeres emberré teszi. A férjem durván tíz évenként egyszer kishíján meghalt valamilyen hirtelen betegségben mióta csak él, viszont a neve, amit a szintén híres, neves szádzsu mester nagyapja készített neki, segíti őt ennek az erőnek az uralásában. Aztán egy tendencia. Akik nem félnek a változástól, megfigyeltem, hogy a sorsuk sok esetben alázatra tanítja őket. Akik viszont utálnak változni, azoknak a sorsa folyama...

mi köszönjük!

Szeretném megköszönni a saju-mat, amit nemrégiben kézhez kaptam. Tökéletes pontossággal jellemzett akár a pozitívumokról, akár a negatívumokról van szó. Rengeteg gondolkodnivalót is adott, nem mondanám könnyed olvasmánynak :) Egy biztos, ha az ember nyitott lélekkel olvassa, akkor ad apró beállításokat, amelyek -remélem-, segítenek kikeverednem a nehézségeimből, illetve segítenek felkészülni az elkerülhetetlen jövőbeli eseményekre. Nagyon köszönöm a lehetőséget Judzsinnek és Oliver-nek.

az önerőről

Újabb szádzsu érdekesség. Tegyük fel, hogy az egész életünk ér tíz pontot. Ebből hármat a születésünkkor kapunk, másik hármat az élet közben sors formájában, és négyet mi magunk teszünk hozzá. Azaz a szabad akarat alapesetben 40 százalékkal képviselteti magát az életünk alakulásában, a többi sors, karma, kinek, hogyan tetszik. Persze ez a papírforma, nyilván az összefüggések lehetővé tesznek ettől eltérő életet is, de nagy általánosságban így működünk.

jó szádzsu, rossz szádzsu?

Nagy erőkkel próbálok/tam aludni, de nem megy. Közben eszembe jutott egy mai beszélgetés a férjemmel szádzsu ügyben. Tekintettel arra, hogy nap közben koreai real time szádzsu megrendelők jönnek hozzá, este már csak arra volt ereje, hogy átfussa a magyar adatokat. Közületek egy valakinek ritka szádzsuja van, ezt megemlítette nekem. Én meg persze jó kis európai attitűddel, hogy de most az akkor jó vagy rossz? Csak nézett rám, láttam, hogy nem érti, de ismét mondta, hogy az emberiség öt százaléka sem rendelkezik hasonló szádzsuval, és, hogy ez mennyire ritka. Én meg csak kérdeztem, hogy jó de most az jó vagy nem jó, és hajlottam rá, hogy jó, mert különlegesnek lenni jó. Aztán picit ingerült lett, és mondta, hogy olyan nincs, hogy jó meg rossz szádzsu, jó meg rossz élet, és, hogy lehet egy olyan komplex dolgot, mint az ember élete degradálni jóra és rosszra. Aztán adtam neki enni, és mint minden férfi attól kisímult, de én tovább gondoltam ezt a dolgot, és eszembe jutott fiatal korom budd...

szádzsu és ji csing?

Volt szó a jicsing-ről, hogy vajon van-e köze a szádzsuhoz. Nos, semmi. Van viszont a teknős páncél jóslás, ami ősi koreai dolog, annak bizony van köze a jicsinghez, csak míg a kínaiak pénzérmékkel állították elő a trigrammokat, addig a koreaiak teknős páncél segítségével. Ha megnézitek, a koreai zászló is a jin-jang, koreaiul üm-jáng, ábrázolása pirossal, és kékkel, amit a lyukas, és nem lyukas csíkok kombinációja keretez négy felől. Ebben az országban a buddhizmus, és a taoizmus szépen összekeveredett, ebből lett egy sajátos kultúra, de érdekes módon külön-külön is fellelhetőek. A konfucionista filozófia és társadalmi berendezkedés ezen még kevert egyet, közben bő ötszáz éve jelen van a katolicizmus is, ami jórészt átvette a helyi szokásokat, és úgy nem egész száz éve jött Amerikából a puritán, és képmutató protestantizmus, ami szerencsére nem tudta magát bevenni a mindennapok kultúrájába, viszont épp elég gondot okoz a fanatikus hívőivel, meg azzal a roppant kellemetlen szokásával, ...

így kezdődött

Ezzel a poszttal kezdődött tegnap a dolog: Év vége felé közeledünk, és bár itt, mint azt emlitettem már számos alkalommal, a karácsony nem valódi ünnep, ám újévből mindjárt kettőnk is van, egy a Gergely naptár szerint, egy pedig a hold naptár szerint, amit helytelenük "kinai újévnek" is szoktak mondani, habár Kinán kivül egész Ázsia is ezt tartja az év legnagyobb ünnepének, az a karácsony itt. December 31.-én itt nem buliznak, bár az utóbbi időben erre is akad példa, viszont január elsején, ha tehetik, felmásznak egy hegyre, abból errefelé akad bőven, és megnézik a napfelkeltét, no meg kivánnak valamit az új évre. Sámánista körökben levágott disznófej szájába pénzt tesznek, de ez a szokás már erősen kihalóban van. Aztán ott a valódi újév, a holdnaptár szerinti, az idén január vége felé esedékes, ha jól emlékszem, 25.-én lesz. Az három napos, valódi nagy családi ünnep ajándékkal, tak kukkal, ami nem kakukk, hanem egy érme alakúra préselt rizsliszt tésztából készült leves, amel...

az vagy, amit megeszel

A koreai étkezésben hagyományosan törekednek az üm-jáng egyensúly megtartására. Ezt színekkel érik el, illetve egy ennél finomabb módszerrel, az energetikai hő ismeretének felhasználásával. Ma már persze szinte senki sem eszik minden étkezés alkalmával tökéletesen kiegyensúlyozott fogásokat, de régen erre nagyon ügyeltek. Azt nagyjából napjainkban is tudja minden koreai, hogy neki milyen típusú ételeket szerencsés fogyasztani, mert egyrészt benne van a szádzsujában, másrészt a hagyományos koreai orvos is elmondja neki, mi több, le is írja. Tulajdonképpen a hagyományos koreai orvoslás épp úgy az energetikai egyensúly helyreállítását célozza, mint az életmód szádzsu. Ünnepek alkalmával viszont hagyományos ételeket fogyasztunk, mint a csápcse, vagy a takkuk, és sok más. Ezekben az ételekben mind az öt szín megtalálható, a tálaláskor ezt külön ki is hangsúlyozzák. Hétköznapokon, mi például nem fogyasztunk marha húst, mert nekünk az nem jó, a marha kimondottan meleg energetikájú étel. Ezzel...