Ugrás a fő tartalomra

később növünk fel

Ma is szádzsukat fordítottam, és ma is észrevettem néhány érdekes dolgot. Meglepően sok ember, a jelenlegi társadalmi elváráshoz képest jóval később találja meg a valódi társát, és olyan életkorban is engedi a sorsa a gyermekvállalást, ami egy, két generációval ezelőtt lehetetlen lett volna. Ez azt jelenti, hogy a szádzsu interaktív, azaz mi magunk alakítjuk azzal, hogy a körülményeket megváltoztatjuk. Természetesen ez amúgy is igaz, hiszen a szádzsu sem más, mint karma, az előző életeinkben megèlt szándék, gondolat, beszéd, és tett következménye. Nem jutalom, nem büntetés, ok-okozati összefüggés által diktált következmény. Az is tendencia, hogy egyre később találjuk meg a helyünket az életben. Ezzel egyidejűleg, egyre tovább is élünk. Ami a betegségeket illeti, ismét két félébe futottam bele, az egyik, és ez a gyakoribb, életmód, illetve energetikai kiegyensúlyozatlanság eredménye, míg a másik az alap szádzsu része, ez a ritkább, viszont ezzel nincs mit tenni. Házasság előtt tényleg fontos lenne párkapcsolati szádzsut kérni, mert nagyon sok működésképtelen, illetve épp, hogy csak vegetáló kapcsolat van. Ami a nevet illeti, annál nincs is fontosabb segítség az élet elején, de a születési idő szükséges hozzá, ha az nem probléma, hogy várni kell a baba nevére egy, két hetet, akkor mindenképpen érdemes megcsináltatni. Itt ez persze evidens, senki nem készül névvel, azt szádzsu mester készíti a gyermek születése után, ahogy házasság sincs párkapcsolati szádzsu nélkül. 🙂

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

"Hideg" gyógytea csomag

Ez a csomag 100 euróba kerül postaköltséggel együtt. Ez esetben is a legolcsóbb, biztosítás nélküli postai szolgáltatás igénybevétele mellett értendő. A feladás után felelősséget nem vállalok a csomagért. Aki gyorspostát, vagy biztosítást szeretne, természetesen lehetséges a plusz postaköltség megtérítése ellenében. A csomag hideg energetikájú gyógyteákat tartalmaz. 1. Gardénia termés, szárított. 600gr. Hatásai. *Erős lázcsillapító, és gyulladáscsökkentő. *Álmatlanság ellen *Ízületi gyulladáscsökkentő *Antioxidáns *Szervi eredetű betegségekből fakadó fájdalomra. *Bőrgyulladás, ekcéma, rozácea ellen *Máj erősítő 2.Rozs csíra, szárítva, porítva. 300gr. Hatásai. *Vérzsír csökkentő *Kettes típusú cukorbetegség ellen *Antioxidáns, rák megelőző *Elősegíti a fogyást *Ízületi gyulladáscsökkentő *Túl sok instant étel fogyasztása esetén helyrehozza az emésztőrendszert. *Gyermekeknél elősegíti a növekedést. *Bőrfeszesség növelő, ránctalanító. *Hűti a bőrt, rozácea, ekcéma ...

mégegyszer a szádzsuról

Hosszabban beszélgettem egy kedves, magyar ismerősömmel, és rájöttem, hogy én még élő szóban nemigen próbáltam megfogalmazni a szádzsu lényegét, pláne azt a kézenfekvő félreértést eloszlatni, hogy ez valami jóslás szerű dolog lenne, esetleg a horoszkóp egy formája. Természetesen érthető, hogy majd mindenki erre gondol, hiszen Európában nem csupán szádzsu nincs, de nincs meg a mögöttes kulturális háttér sem. Ott, ahol nemigen ismerik azt, hogy az elhalt szülők, ősök, milyen nagy segítő, vagy ártó hatással vannak az élőre, ott nem lehet azt fordítani, hogy azért történik veled ez meg ez, mert nem segít a halott dédi. Vagy az ikszedik istennek aznap nem volt jó kedve. Esetleg megölitek egymást anyáddal, mert energetikailag vagy te, vagy ő alapon működtök. Ezek itt, ebben a kultúrában evidenciák, Európában, vélhetőleg érthetetlen hablaty. Úgyhogy nem szoktam ezt lefordítani, csak mondjuk annyit, az előző példánál maradva, hogy édesanyád, és a te problémás kapcsolatod sorsszerű....

életmód szádzsu

Az életmód szádzsukat ma fordítottam.  Nagyon érdekes volt számomra, hogy gyakorlatilag teljes étrendet tartalmaznak egyénre szabva, a megfelelő mozgást szintén, javasol ilyen, olyan teákat, de kitér adott esetben a főző edények anyagára, a tárolásra, az evőeszközre is. Jó hosszú ideig dolgozott velük Olivér,  és már értem, hogy miért kérdezte, hogy ez vagy az kapható e Magyarországon. Üm-jáng egyensúly elemzés is van benne, azt úgy hiszem, hogy (yin-yangnak) mondják a magyarok, koreaiul üm-jáng. Szükség esetén videót is készít, az akupresszúrás pontok miatt. Nagyon érdekes volt velük dolgozni,  eddig ilyet még nem kellett fordítanom. ☺